Hírek : Ronaldinho közel a Milanhoz |
Ronaldinho közel a Milanhoz
Az oldal szerkesztője 2008.07.04. 10:01
A világklasszis brazil játékos menedzsere és egyben testvére, Roberto Assis szerint Ronnie minden valószínűség szerint a Milanban folytatja pályafutását.
Roberto Assis egy olasz televíziónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy Ronaldinho 90%-os valószínűséggel az olasz AC Milan együttesében folytatja páyafutását. Elmondása szerint a milánói piros-feketék készek kifizetni a Barcelona által a világbajnok brazil középpályásért kért összeget (bár említése szerint az sem kizárt, hogy Ronaldinho csak kölcsönszerződést köt az AC Milannal; ez a fajta kontraktus elsősorban anyagi szempontból jelent jobb megoldást a milánóiak számára), minden valószínűség szerint pedig vasárnap eldől a játékos sorsa (az időpontnak köze lehet a Joan Laporta, a Barcelona tulajdonosa és a klub vezetősége ellen folytatott "hadjáratnak". Ronaldinhoért korábban a Chelsea és a Manchester City is bejelentkezett(szóba hozták még az Internazionaléval is, de mint kiderült, a híresztelések hamisak voltak, a másik milánói egyesület nem szándékozott tárgyalásokba bocsátkozni Ronaldinho szerződtetésével kapcsolatban), de a brazil játékos a három klub közül leginkább az AC Milanba szeretne szerződni.
|